Az EFOP-5.2.2-17-2017-00150 Transznacionális együttműködések című pályázat  keretein belül hazai és határon túli szakemberek találkozójára került sor 2018. december 28-án a vásárosnaményi Hunor Hotel és Étterem konferencia termében.

Megkeresésünkre a Szatmár-Bereg Polgári Egyesület elnöke Pősze Zoltán tartott előadást az egyesület eddigi tevékenységeivel kapcsolatban. Prezentációjából megtudtuk, hogy az egyesület egyik fő tevékenysége a környező települések ifjúsági közéletének színesítése, a közművelődés elősegítése, hagyományőrzés, a demokratikus eszmék népszerűsítése, valamint a fiatalok társadalmi szerepvállalásának ösztönzése, a részvételi demokrácia erősítése. Fontos feladatuknak tartják a határon túli magyar és nem magyar szervezetekkel való kapcsolatépítést, hogy egymás kultúrájának megismerésén és megismertetésén keresztül erősítsék a szomszédos országok lakosságai közötti együttműködést. Ezen kívül a települések természeti és épített környezetének védelme, a tájhoz, a történelemhez, a településszerkezethez illő fejlesztése, szépítése, a helyi hagyományok, kultúra feltámasztása, ápolása, a hátrányos helyzetű rétegek támogatása is fontos szempont az egyesület életében. Kezdeményezik és elősegítik a különböző kulturális, közéleti, művészeti, sport, és tudományos rendezvények létrejöttét.

Az egyesület 2016-ban sikeresen pályázott az EFOP 1.3.5 – Társadalmi szerepvállalásának erősítése a közösségek fejlesztésével a Vásárosnaményi Járásban című programjára.A programban azóta már több sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött, melyekkel több száz fiatalt szólítottak már meg.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
WordPress Image Lightbox