Az EFOP-5.2.2-17-2017-00150 Transznacionális együttműködések, Ifjúsági attitűdkutatás és jó gyakorlat gyűjtés az egykori Partium területén című pályázat második műhelymunkáját a vásárosnaményi – Hunor Hotel és Étteremben konferenciatermeiben rendezte meg a Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület 2018. december 7-én.

A rendezvény célja a helyi ifjúságszakmai folyamatok bemutatása, jó példák feltárása, módszerei: plenáris előadás, nemformális gyakorlat, nagycsoportos beszélgetés.
A nap kezdeteként a résztvevőknek interaktív módon be kellett mutatniuk saját szervezetüket. A bemutató során ki kellett térni a szervezet múltjára, Ifjúságszakmán belüli konkrét tevékenységére, humánerőforrására, a megszólított célcsoportra, az elért eredményekre, jelenlegi programjaira eseményeire, társadalmi beágyazottságára, kapcsolati hálójára, infrastruktúrájára és távlati terveire. Az előadók munkáját több esetben az általuk készített videók, ppt anyagok segítették. A bemutatkozást követően a többi résztvevő kérdéseket fogalmazott meg az előadók irányába, amelyek legjellemzőbb módon az ifjúsággal folytatott munka módszertanára tértek ki. A jelenlévők sokat tanultak egymás működéséről és bevett gyakorlatairól.
Ezt követően nem formális gyakorlat következett, amelynek célja az együttműködés erősítése a csoport összetartásának mélyítése, a kooperativitás támogatása volt.

Következő elemként a különböző országokban folyó ifjúságszakmai munka bemutatása következett. A bemutatást a csoport tagjai végezték mindenki a saját országának ilyen irányú szolgáltatásait mutatta be. Az előadás folyamán ki kellett térni az adott ország ifjúságot vagy ifjúságszakmák támogató tevékenységeire. Szó esett a normatív támogatási rendszereken túl, a pályázati lehetőségekről, valamint a szakmaterületen belül szerveződő tudásmegosztó műhelyekről. Egy-egy előadás alkalmával bemutatásra kerültek támogató online felületek platformok is, amelyek nagy segítséget jelentenek és jó példaként szolgálnak a szakmán belülieknek. A résztvevők országonként kérdéseket tehettek fel az előadóknak, amelyek elsősorban finanszírozásra koncentrálódtak, de szóba került a különböző szervezetek együttműködési hajlandósága is.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
WordPress Image Lightbox