- Kutatási zárójelentés 1. A projekt rövid ismertetése
Jelen kutatási zárójelentés a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület, mint konzorciumvezető és a Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület, mint konzorciumi partner együttműködéséből megvalósuló EFOP-5.2.2-17-2017-00150 azonosítószámú, „Ifjúsági attitűdkutatás és jó gyakorlat gyűjtés az egykori partium területén” című projektjének keretében jött létre. A Konzorciumi Tagok és a velük dolgozó Partnerek által megvalósított projekt kiválasztott fejlesztendő szolgáltatása ifjúságszakmai fókuszú volt, amely összhangban állt a megvalósítók küldetésével, cél szerinti tevékenységével eddigi munkájával. A projekt célkitűzése volt a megvalósítók, valamint a partnerek látókörében lévő és működő, ifjúsági munkában szerepet vállaló szervezetek, illetve szakemberek összefogása és bevonása a projekt tevékenységeibe és az eredmények későbbiekben történő fenntartásába. A projekt, az elvándorlással összefüggő hazai és külhoni negatív tendenciák ellensúlyozása érdekében nemzetközi példák adaptálását, a szakemberek közös gondolkodását, tapasztalataik kicserélését, egymás munkájának megismerését és megismertetését kívánta elérni. A projekt, az elvándorlással összefüggő hazai és külhoni negatív tendenciák ellensúlyozása érdekében nemzetközi példák adaptálását, a szakemberek közös gondolkodását, tapasztalataik kicserélését, egymás munkájának megismerését és megismertetését kívánta elérni. Különösen fontos ez az elhatározás annak tükrében, hogy a Hazai és a határon túli jelenségek mértékükben és irányultságukban eltérést mutatnak, így az azokra adható válaszok is eltérőek lehetnek, jelentős, implementálható jó gyakorlat tárházat feltételezve. Ezen munka alapját egy összetett kutatás adta, amely a szakértők véleményén, felkészültségén, egymással való összehasonlításán túl vizsgálta a fiatalok hozzáállását (attitűdjét) a jövőtervezés, így az elvándorlás tekintetében is. Cél volt, e két kutatási vizsgálat eredményeinek összevetése, amely egyedülálló módon prezentálhatja az ifjúsági szolgáltatásokat nyújtók és a szolgáltatások célcsoportjának viszonyát, megítélését az ifjúsági munka pillanatnyi hatékonyságáról. Az összetett kutatótevékenységen túl számos projektelem támogatta még a végrehajtandó fejlesztéseket. A projekt céljainak megvalósítását szolgálták a megszervezett műhelymunkák, a tanulmányutak, a jó gyakorlatok gyűjtésével összefüggő munkálatok, illetve az ifjúsági napok is, ahol ezek a gyakorlatok kerülhettek kipróbálásra. Komplex folyamatról lévén szó, a kutatás egyes elemei ezen projektelemekre is rácsatlakoztak, valamint a szükséges módon követték a különböző események eredményeit, az ott folyó szakmai munkát.

