1. dav

    dav

    dav

    2020. 01.30. Tanulmányút Nyíregyháza Köz-pont Ifjúsági Egyesület

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00150 Transznacionális együttműködések, Ifjúsági attitűdkutatás és jó gyakorlat gyűjtés az egykori Partium területén című pályázat Tanulmányút III. elnevezésű programeleme során hazai és határon túli szakemberek találkozójára került sor 2020. 01. 30. Nyíregyházán a Köz-Pont Ifjúsági Egyesületnél.

A vendéglátó partnerszervezet részéről Árva Tímea a szervezet munkatársa mutatta be a résztvevőknek.

A Köz-pont Ifjúsági Egyesület debreceni központtal, három megye területén, főleg a megyeszékhelyeken fejti ki tevékenységét. Működési területei: Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Az egyesület Városi Diákönkormányzatért Egyesület néven kezdte meg működését 2001-ben Debrecenben. Lelkes fiatal önkéntesek azzal a céllal hozták létre, hogy ifjú felnőttekként támogassák az akkori Városi Diákönkormányzatot, valamint szakmai, pénzügyi és jogi háttérként segítsék működését. Küldetésnyilatkozatukban ezt így fogalmazzák meg: „Küldetésünk a 10 és 30 év közötti fiatalok támogatása regionális szinten, fenntartható projekteken keresztül, hogy tapasztalatokra és élményekre tegyenek szert. Teret és lehetőséget biztosítunk a fiatalkori önkéntességen és a diákönkormányzatiságon keresztül, önmaguk és közösségük fejlesztésére, az együttműködés, a bizalom és a felelősségvállalás értékeinek mentén.”

A projekt három megye területén, jellemzően a megyeszékhelyeken valósul meg: Nyíregyházán, Debrecenben és Szolnokon, de Karcagon is kialakítás alatt van egy közösségi pont. Az Egyesület több országos szervezet tagja Így például A Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak, Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetségének, Országos KID Egyesületnek, Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztalnak és hálózati tagságban vannak az Eurodesk-ben Több pozitív együttműködést sikerült kialakítani önkormányzatokkal. Így az egyik jó példa Panyola, ahol a fiatalok a Panyola feszt rendezvényen végeznek önkéntes munkát szállás és étkezés fejében. Másik jó példa Karcag, ahol az Önkormányzat felkérte az Egyesületet, hogy alakítsa meg a Karcagi Városi Diákönkormányzatot. Az egyesület célcsoportjába a három említett megye fiataljai tartoznak, jellemzően a megyeszékhelyeken lakó vagy ott tanuló fiatalokat érinti a program, de néhány projektjükkel elérik a vidéki iskolák tanulóit is. Céljaik: a diákönkormányzatiság támogatásán keresztül az egyén és közösségek fejlesztése, az önkéntes tevékenységre irányuló projekteken keresztül az egyéni és közösségi felelősségvállalás erősítése, sokirányú közösségi, kulturális programjaik az egyén minden irányú fejlődését, a minőségi élet iránti igény kialakítását, a társas támogatás erősítését és a régióhoz való kötődést is szolgálják. 3 megyei és egy városi diákönkormányzat szakmai, jogi és pénzügyi hátterét biztosítják. A diákkormányzatok mandátuma márciustól márciusig szól. A DÖK élén hat fős vezetőség áll és alattuk stábtagok segítik a munkát. A DÖK tagok az adott megye/város középiskoláiba, általános iskoláiba járnak alapvetően programszervezéssel, fórumok rendezéseivel foglalkoznak. A DÖK vezetők 4 képzésen vesznek részt: indítóképzés, diákakadémia (egyhetes intenzív képzés), outdoor képzés, záró tréning. Az egyesület munkájának másik fontos meghatározó területe az önkéntes és iskolai közösségi szolgálat, önkéntes tevékenységek. Három megyeszékhelyen működnek ilyen céllal is: Nyíregyházan, Debrecenben és Szolnokon. Nyíregyházán beteg gyermekekkel foglalkoznak, állatmenhelyen kutyát sétáltatnak és bábszínházban kézműveskednek. Minden önkéntes tevékenység előtt van felkészítés az önkéntesek számára, hogy tudja a fiatal, mire számítson és a munka végén egy feldolgozó óra, ahol megbeszélik az élményeket. Emellett minden önkéntes tevékenységi helyre megy egy koordinátora fiatalokkal, így védett környezetben vannak. Határontúli és külföldi önkéntesekkel is foglalkozik az Egyesület. Fogadó és küldő szervezet is, jelenleg 10 fiatal van itt különböző országokból: Franciaország, Észtország, Finnország, Románia, Spanyolország, Németország. Minden önkéntes egy évet tölt itt nálunk és különböző feladatai vannak: nyelvtanítás iskolákban, helyi önkéntes tevékenységek leszervezése stb. A projekt az Európai Szolidaritási Testület munkájának keretében zajlik, amire előre kell pályázni. Ez a projekt biztosítja az önkéntes számára a szállást, étkezést, nyelvtanulást, zsebpénzt, helyi közlekedést. Az Egyesület ifjúsági irodákat és közösségi tereket tart fenn a megyékben. Összesen 3+1 irodát: Debrecenben, Szolnokon és Nyíregyházán és kialakítás alatt Karcagon. Nyíregyházán a közösségi térben van lehetőség kiállítások szervezésére, ahol az ifjúság megmutathatja a tehetségét, de lehet termet bérelni és az iroda is szervez közösségi programokat a helyi fiataloknak.

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
WordPress Image Lightbox