- Ifjúságszakmai ajánlások
A projekt célja nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok megismerése és ajánlások kidolgozása a hazai alkalmazásra. A hazai fejlesztések mellett szükséges nemzetközi szakpolitikai tapasztalatok és jó gyakorlatok megismerése is, a megoldandó társadalmi hiányok és problémák jobb kezelése érdekében. A megfogalmazott célok elérése érdekében az EFOP-5.2.2-17 kódszámú Felhívás, különböző problématerületeket, beavatkozási lehetőségeket – szolgáltatásfejlesztési irányokat határozott meg, amelyek közül jelen dokumentum vonatkozásában kettő emelkedik ki:
– Az ifjúsági együttműködések erősítése, közös programok szervezése;
– Közösségfejlesztő szervezetek, egyházak hálózati együttműködése, tapasztalatcserék erősítése.
Az e két irány által lehatárolt ifjúságszakmai területen kívánta projektjét megvalósítani a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület – mint Konzorciumvezető és a Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület, mint Konzorciumi Partner.
A projekt megvalósításához a Felek együttműködési megállapodás kötöttek határon túli szervezetekkel, akik a projekt tevékenységeinek véghezvitelében, a szakértői munkában és az eredmények kidolgozásában, illetve a projekt eredményeinek későbbiekben esedékes fenntartásában szerepet vállaltak. Ezek a partnerszervezetek a következők:
– CSEMADOK – Kisgéresi Alapszervezete (Szlovákia);
– Krasznai Petőfi Sándor Társaság (Románia);
– Pro Magister Társaság (Románia),
– Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (Románia).
A EFOP-5.2.2-17-2017-00150 azonosítószámú projekt célja az ifjúsági munkában szerepet vállaló szervezetek, illetve szakemberek összefogása és bevonása a projekt tevékenységeibe, amelyek a fiatalok helyben megtartása köré épülnek. Ennek a munkának során a megvalósítók köre:
– a jó gyakorlatokat azonosították, egyeztették és kutatás keretében a megismertették;
– a kutatásról kutatási zárójelentést (összehasonlító elemzést) készítettek;
– a tapasztalatokról leírást és szakmai ajánlásokat fogalmaztak meg;
– a teljes folyamat során közreműködtek a projekt megvalósításában;
– a tapasztalatok összegzéseként szakmai ajánlásokat tettek közzé.
Jelen projektjavaslat célja, hogy egy komplex program keretében a fiatalok szakmaszerzése és a munkaerőpiacra kiérve, helyi integrációjuk elősegítése megtörténjen. A tevékenységek egymásra épülve, alsó tagozatos kortól kísérik végig fiatalokat a szakmák világában, segítve a pályaorientációt (amely a kutatási anyagok alapján jelentősé dilemmát okoz a fiatalok körében) és megelőlegezik a valós, életszerű pályamodell egyéni meglétét. A projektterv nagy hangsúlyt fektet a közösségi megerősödésre is, tevékenységeinek összeállítása során ez a szempont is markánsan megjelent. Így lehetőség nyílik a közösségi lét erősítése mellett a egzisztenciális kihívások kezelésére is.
- A SZIT Ifjúsági programjai:
Az egyesület célja a Szilágy megyei ifjúsági szervezetek támogatása, a fiatalok közösségi szereplésének fejlesztése, és a szabadidő hasznos eltöltését célzó különböző tevékenységekbe való bevonása. A SzIT feladatai közé tartozik az ifjúsági tevékenységek serkentése, helyi és megyei művészeti és kulturális emlékművek karbantartása, tevékenységek szervezése a környezet megóvása érdekében, különböző közösségi programok támogatása és kivitelezése, versenyek, koncertek és fesztiválok szervezése, rendezvények szervezése és támogatása az információhoz való jutás jogának az érvényesülése érdekében és egyéb ifjúsági tevékenységek szervezése. A program illeszkedik ahhoz az egységes társadalmi törekvéshez, hogy a fiatalok a saját hazájukban maradjanak.
Az események egyaránt szolgálják az életminőség emelését, az önkiteljesítés lehetőségét és felhasználják a társas támogatás erejét.
- Krasznai Petőfi Sándor Társaság
A program a krasznai fiatalok helyben maradásáért a településen, Krasznán és a vele közös önkormányzatban lévő településeken valósul meg a helyi önkormányzat a civil szervezetek és az egyházak szoros együttműködése eredményeképpen.
A célcsoport a krasznai és Kraszna környéki fiatalok, de tágabb értelembe véve az egész lakosság. Cél a fiatalok elvándorlásának megakadályozása, a visszatelepülés ösztönzése. Ennek a célnak az eléréséhez részcélokat kellett –és kell még- megvalósítani, mint: pályázati segítségnyújtás, oktatás, egészségügyi ellátás színvonalának emelése, lakhatás segítése.
- Csemadok Kisgéresi Szervezete
A rendezvények, programok Kisgéresen és környékén valósulnak meg. egyik kiemelt program pedig a Királyhelmeci Gimnáziumban. A célcsoportba a térség fiataljai tartoznak, az ő helyben maradásuk a programok fő célkitűzése. Az egyik ilyen kiemelt tevékenység, a Királyhelmeci Gimnázium programja, a kortárs szervező képzés. Eszerint már első évfolyamban figyelik az aktívabb közösségi életbe becsatlakozó diákokat, akiket azután külön bevonnak a diákkörbe és megtanítják nekik a rendezvényszervezést, közösségszervezést. A harmadik és negyedik évfolyamosok már maguk szervezik az iskolai közösségi programokat és ünnepségeket, a tanárok csak ellenőrzik a munkát. Így folyamatosan újabb generációk kerülnek ki a gimnáziumból, akik egy része nem költözik el, hanem felnőttként is folytatja az aktív közösségi életet a környező településeken.
- Pro Magister Társaság
A szervezet eredetileg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Tanítóképző Főiskolájának segítésére jött létre. Célja anyagilag és szakmailag támogatni az intézményt a benne dolgozó egyetemi tanárok munkáját és hallgatók tevékenységét. Célja anyagilag és szakmailag támogatni az intézményt a benne dolgozó egyetemi tanárok munkáját és hallgatók tevékenységét.
- Kulturális Életért Egyesület
Az Egyesület 2006 óta működtetője a Mustárház Ifjúsági és Tanácsadó Irodának. A Mustárház azzal a céllal jött létre, hogy segítse a városban élő, tanuló fiatalok informálódását és tanulását, értékes szabadidős lehetőséget, szórakozási alternatívát nyújtson számukra, támogassa önszerveződő csoportok létrejöttét és működését, részt vegyen a helyi fiatalok életének formálásában. Programjai között találunk irodalmi esteket, kézműves foglalkozásokat, táncházat, sportnapot, sportversenyeket, koncertet, kiállítást, képzéseket és nemzetközi ifjúsági képzéseket is.
- Köz-pont Ifjúsági Egyesület
Az egyesület debreceni központtal, három megye területén, főleg a megyeszékhelyeken fejti ki tevékenységét. Működési területei: Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Az egyesület célcsoportjába a három említett megye fiataljai tartoznak, jellemzően a megyeszékhelyeken lakó vagy ott tanuló fiatalokat érinti a program, de néhány projektjükkel elérik a vidéki iskolák tanulóit is.
Céljaik: a diákönkormányzatiság támogatásán keresztül az egyén és közösségek fejlesztése, az önkéntes tevékenységre irányuló projekteken keresztül az egyéni és közösségi felelősségvállalás erősítése, sokirányú közösségi, kulturális programjaik az egyén mindenirányú fejlődését, a minőségi élet iránti igény kialakítását, a társas támogatás erősítését és a régióhoz való kötődést is szolgálják.

