1. 2018.12.05. Első lépések (első műhelytréning sorozat)

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00150 Transznacionális együttműködések, Ifjúsági attitűdkutatás és jó gyakorlat gyűjtés az egykori Partium területén című pályázaton belül kerül megrendezésre 2018. december 6-9 az első műhelytréningsorozat, a műhelyfoglalkozások keretében.  A rendezvény elsődleges célja az ismerkedés, a projekt megismerése, az együttműködés alapjainak megteremtése. A műhelytréningsorozat kezdetén a résztvevők nemformális ismerkedés, jégtörő és kooperációs gyakorlatok segítségével megismerik egymást, csoporttá szerveződnek. Megismerkednek a projekt céljaival és az ezek alapján megfogalmazott tevékenységekkel.  A résztvevők átfogóan bemutatják országuk ifjúsági korosztályát a helyben élő ifjúságra jellemző sajátosságokat és azokat a problémákat, nehézségeket, amelyekkel, mint szakemberek, kortárs segítők küzdenek az ifjúság helyben megtartása vagy akár csak motiválása terén. A műhelytréning második napjának célja a helyi ifjúságszakmai folyamatok bemutatása, jó példák feltárása, módszerei: plenáris előadás, nemformális gyakorlat, nagycsoportos beszélgetés formájában. A résztvevőknek interaktív módon be kell mutatniuk saját szervezetüket. A bemutató során ki kell térni a szervezet múltjára, ifjúságszakmán belüli konkrét tevékenységére, humánerőforrására, a megszólított célcsoportra, az elért eredményekre, jelenlegi programjaira eseményeire, társadalmi beágyazottságára, kapcsolati hálójára, infrastruktúrájára és távlati terveire. Szó esik ezen kívül a normatív támogatási rendszereken túl, a pályázati lehetőségekről, valamint a szakmaterületen belül szerveződő tudásmegosztó műhelyekről. A műhelytréningsorozat következő napja a kiscsoportos együtt dolgozás jegyében fog zajlani. ahol egy beszélgetés-vezetővel kell majd különböző tématerületeket feldolgozni. A bemutatkozással, bemelegítő beszélgetésekkel kezdődő csoportmunkák után átfogóan a résztvevők jelenlegi helyzetének feltárásával foglalkoznak.  A következő nagy egység a felnőtté válás kérdéskörét fogja körül járni. Erre azért van szükség, mert sok fiatal a lakótelepülésről való eltávozását a felnőtté válásához köti.  A 4 napos sorozat utolsó napján a megosztott jó gyakorlatok alkalmazásával foglalkozunk majd, amelynek szerves része annak a körül járása, hogy az ifjúsági munka során mennyire alkalmazható hatékonyan a projektmódszer.  Ezt követően a projekt fogalmának tisztázása, az idő, a forrás, és a tartalom fontosságát bemutató előadás is hallható lesz, ahol a résztvevők megismerik a fontosabb fogalmakat. A projektmódszer megismerése után a jó gyakorlat bank alkalmazásával egy-egy gyakorlat bevezetésével foglalkoznak majd a résztvevők. Feltárásra kerülnek a bevezetéshez szükséges feltételek, kapacitások és az ehhez szükséges várható idő is, a bevezetés eredményességének követésére pedig különböző módszereket dolgoznak ki a csoportokban dolgozók.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
WordPress Image Lightbox