
- 2019. 05.01. Műhelytréningsorozat hetedik műhelymunka
Az EFOP-5.2.2-17-2017-00150 Transznacionális együttműködések, Ifjúsági attitűdkutatás és jó gyakorlat gyűjtés az egykori Partium területén című pályázat hetedik műhelymunkáját a vásárosnaményi – Hunor Hotel és Étteremben konferenciatermeiben rendezte meg a Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület 2019. május 1-én.
A rendezvény célja az együttműködő szervezetekben végzett ifjúsági munka megismerése és a projekt jelenlegi állásának bemutatása plenáris előadásokon, kiscsoportos munkán és nemformális gyakorlatokon keresztül.
A program első részében a konzorcium tagjainak képviselői köszöntötték a résztvevőket, ismertették a műhelytréning célját, amelynek keretében kitértek a projekt eredménytermékeként létrejövő ifjúsági fókuszú szolgáltatásfejlesztésre. Siket Tibor szakmai pillérvezető kiemelte, hogy a projekt egyik célja a fiatalok helyben maradásának ösztönzése érdekében a bevont szervezetekben rejlő jó gyakorlatok feltárása kiválogatása és megosztása, ezzel egy olyan térségi szolgáltatás kialakítása és tartós biztosítása, amely képes hozzájárulni a kistelepülések népességmegtartó erejének növekedéséhez. A résztvevők bemutatkozása, ismerkedése következett rövid, nemformális gyakorlatok által.
Ezt követően a résztvevők szervezetenként kiscsoportban elkészítették a szervezetüket bemutató posztereket. Ezek használatával ismertették a szervezetük múltját és jelenét, az ifjúságért végzett tevékenységeiket, a szervezetek céljait, szervezeti struktúráját, a településen betöltött szerepét, kapcsolatrendszerét, a célcsoportot, akikkel dolgoznak, tevékenységeiket és programjaikat, a módszereket, amelyeket alkalmaznak, a problémákat, amikkel küzdenek és a tovább fejlődés lehetőségeit.

